Ez a szívbemarkoló fotó összefoglalja több ezer bevándorló kíméletlenül valós életét.

A New York Times lehozott pár napja egy képet, ami mára bejárta az egész világot.

A kép, amit "Toroczkai Lajos" nem osztana meg soha az interneten. Ártana a politikai karrierjének.

Mivel abszolút más témák érdekelnek az életben, eredetileg nem akartam több írást megjelentetni bevándorlókról, menekültekről a blogomban, most mégis megteszem.

Ámbár, ha kicsit jobban belegondolok, ez az írás nem is igazán a bevándorlókról szól. A gyűlölet, a félelem és a sötétség, ami átjárja az európai mellett a magyar médiát és közösségi oldalakat a témával kapcsolatban elképesztő számomra. A kommentezők hozzászólásaira gondolok. Nincs jobb szó erre a fenoménára: elképesztő. A valóságtól teljesen elrugaszkodott emberek a hozzászólásaikkal egy képet festenek - lényegében önmagukról -, amilyenek csak a rémálmaidban jelenhetnek meg. Nem az a gond, hogy sokan leírják, hogy nem európai emberek a menekültek. Ezt mindenki tudja. A kultúrájuk más. Ezt is mindenki tudja. Ellenben szerintem azt kevesen tudják, hogy pillanatnyilag több mint 44 millió muszlim él Európában függetlenül a jelenlegi menekültáradattól. Csak az Európai Unióban 19 millió iszlám vallású ember élt már a 2010-es adatok szerint is.

Majd az agyamentebb kommentelők fokozzák: „Nem képesek beilleszkedni.” Persze. Ezért nem hallottál semmit erről a 19 millió iszlám vallású emberről az előző 20 évben, mert nem tudtak beilleszkedni.

„Vandál állat az összes.” Igen. „Terrorista az összes menekült, felrobbantanak mindent”. Persze. És még fokozzák a gyengeelméjűség határát feszegetve: „Csak a jelre várnak a bevándorlók, aztán a megadott helyen felveszik a fegyvereiket majd és lemészárolnak mindenkit Európában”. Hogyne, persze. „Lerohanják és leigázzák egész Európát”. Aha, akarsz róla beszélni? „A nőket megerőszakolják és elvágják a torkodat közben.” Naná. „Az apákat megkéselik majd.” Bizony-bizony. „Lágerekbe velük, elgázosítani őket.” Jól van haver, vedd be a következő gyógyszeredet, mert szerintem egyet kihagytál a mai adagodból. „A menekültek 80 százaléka katona és csak azért jön, hogy megöljön mindenkit Európában.” Óóóó igen, óóó igen, óóó igen…

A félelem, a paranoia, ami ezekben a hozzászólásokban megjelenik, valódi kóros elmeállapotra utal. Ahogy ezek a kommentelők próbálják lerajzolni őket a saját fejükben futó képek alapján, talán félelmetesebb, mint maguk a menekültek.

A vírusszerű félelem, gyűlölet és sokszor a butaság úgy árad a kommentekből, mint egy gigantikus méretű kocsmában a mindent átható cefreszag. A kis vidéki arab, iszlám, muszlim szakértők nőnek Magyarországon, mint a gomba az utóbbi hónapokban. Nem baj, hadd szóljon, „nyomjuk fullba a kretént”, hajrá Magyarok. Nem számít, hogy a kezedben tartott iPhone-t, amiről kommentelsz, éppen egy szír bevándorló Abdulfattah John Jandali fia (Steve Jobs, az Apple alapítója) készítette neked (ezt nem azért írom, hogy általánosíts, hanem pont azért, hogy ne). Az apró részletek nem számítanak, soha nem is számítottak sok ember számára. Ez az internetes elvadult kommentelők korszaka. Millióféle ember hozzászólhat mindenhez, bármilyen értelmi szinten is tengeti napjait az életében. Így egy hatalmas, szellemileg súlyosan mérgező katyvasz hullhat ki a monitorodból az arcodba minden nap. Ez ellen még nincs vakcina. Pedig a butaság és a félelem mérgezőbb, mint a H1N1 valaha is lesz.

A New York Times lehozott pár napja egy képet, ami mára bejárta az egész világot.

A fotót Daniel Etter német fotós fiatalember készítette, aki a New York Times megbízásából volt kiküldetésben Görögországban, Kos szigetén az elmúlt hetekben. A kép múlt hétfőn jelent meg a New York Times-ban egy cikk kép galéria mellékleteként, amely a menekültek veszedelmes utazásáról szólt, akik a Földközi-tengeren kelnek át, hogy elérjék Görögországot, a reményeik szerinti új életük kezdetének első megállóját. A kép egy szír apáról készült, aki a gyerekét tartja karjaiban miután egy gumicsónakból kimentették őket Kos szigeténél. A négyszemélyes gumicsónakban kb. 12 személy hánykolódott a tengeren, míg elérték a sziget partjait. Ő egy apa. Biztonságba próbálja juttatni a gyerekét. Sírva ül, miután kimentették őket a partra. Nem nehéz kitalálni, miért érintett meg annyi embert a világon a szíriai menekült, Laith Majid képe. Ami ennél még szomorúbb, hogy az övé egyáltalán nem egyedi eset, még annak ellenére sem, hogy ez a fotó ritka képként járja be a közösségi oldalakat. Több tízezer hasonló eset van - persze ez sem újdonság.

Ez az apa, Majid 6,500 dollárt fizetett (1,820,000Ft), hogy átkelhessen a gumicsónakon a Földközi-tengeren (10 másik szír menekült és egy pakisztáni volt még a csónakban). Ez az ár családi, kedvezményes ár volt számukra. Majid a feleségével, három fiával és lányával szállt tengerre. Ő egyáltalán nem beszél angolul, a felesége viszont angol tanár volt Dier Ezzor-ban, Szíriában. Augusztus elején indultak útnak, de előtte nagyon hosszú időt vett igénybe mire eldöntötték, hogy elhagyják otthonukat - nyilatkozta a német fotós Etter, majd hozzátette - a család most egy hatalmas kompon van elszállásolva, melyet a görög kormány a menekültek számára tart fenn, így már ő sem tud kapcsolatba lépni a családdal.

Ahogy a The Guardian publicistája megjegyezte: a képet látva érdekes pont az, hogy mennyire jelentéktelen momentum lesz ez Majid számára a teljes utazását tekintve. Amikor menekült státuszt kap Észak-Európában, ha egyáltalán eljut odáig.

Először is ki kellett szabadulniuk az Iszlám Állam karmai közül, Dier Ezzor-ban Szíriában. Aztán vándorolni kényszerült az egész család Észak-Szíria kietlen földjein, hogy eljussanak a török határ elé telepített halálos csapdákig. Az égei-tengeri utazást követően a pokol tornáca következik Görögországban, miközben a görög partra lépéshez az engedélyre várakoznak. Azután a balkánon kell átkelniük, de számolnak vele, hogy a mára már lezárt Macedón határnál feltartóztathatják őket vagy másik opcióként kirabolhatják őket szerb bűnözők, banditák, és persze elérhetnek közben a magyar kerítéshez is, ahol ma már a szögesdrótok várják őket és nem igazán kedves emberek esetleg. Szóval sok dolog történhet még az útjuk során.

A Guardian írója elmondja, hogy a legszörnyűbb számára, ami eszébe jut még erről a képről az, hogy talán nem változtat meg semmit. Sokan úgy gondolták - amíg a kép villámsebesen járta körbe a világot az interneten és a közösségi oldalakon az elmúlt napokban -, hogy egy fordulópontot jelenthet az emberek hozzáállásában, a menekültekkel kapcsolatos előítéleteik és véleményük formálásában. Később a publicista kifejti röviden, hogy nem sok esélyt lát erre, mivel minden egyes emberre, akihez eljut a fotó és egy kicsit is megérinti, több olyan jut, akit abszolút nem fog érdekelni ez a történet. Mint ahogy a korábban megjelent - némiképp hasonló történetek után - sokan bűnözőként festik le a menekülteket (csak úgy, mint az én történetemmel is megesett a nyáron, pedig én éltem át és én írtam le, de kétkedők mindig vannak…vagy olyanok, akiknek az érdekeit, esetleg eszméit sérti egy-egy történet).

A végére most csak ennyit teszek hozzá: szerintem is kell kerítés a magyar határra az ilyen méretű, gyakran azonosíthatatlan menekültekből álló emberáradat miatt, ez nem kérdés – a hatékonysága annál inkább. Szerintem is át kell mennie minden egyes menekültnek a magyar határellenőrzésen és a további menekültekre nézve kötelező procedúrákon (bár, ez a része pedig eléggé zűrzavaros Magyarországon és az EU-ban). Szerintem sem kívánatos jelenség a magyarok számára – és az európaiak számára – ez a rettenetes mennyiségű menekült, „bevándorló”. Ráadásul elég sok pénzbe fog kerülni (már kerül is) az európai adófizetőknek ez az egész történet. A hátam közepére sem kívánom. Van elég gondja Magyarországnak és a magyar embereknek e nélkül is.

De nem kell „fullba nyomni a kretént”. Maradjunk emberek. Emlékezzünk arra, hogy honnan jöttünk és kik vagyunk. Legyél ellenséges, ha te úgy gondolod, de ne legyél embertelen.

A képre kattintva elérhető a teljes eredeti képgaléria az NYT - on.

(köszönet Ritának, mint mindig, a szerkesztésért! :) )

(Az eredeti cikk a New York Times oldalán itt tekinthető meg.)